ERGOMASTER – elektromosan emelhető asztal család
Elérhető asztal méretek: 120 x 80
140 x 80
160 x 80
Elérhető asztallap színek: juhar, fehér, tölgy, akác
Ez az az íróasztal, ami végre tökéletesen illeszkedik a magasságunkhoz, ugyanakkor lehetővé azt is, hogy tetszés szerint váltakozóan ülve vagy állva dolgozzunk. Az Ergomaster emelhető asztalát használva azonnal érezni fogja a különbséget. Munka után is kipihentebbnek és egészségesebbnek fogjuk érezni magunkat, nincs több görnyedés az íróasztal mellett, energiáinkat nem emészti fel többé az irodai munka! Ennek eredményeként hosszútávon nő a teljesítményünk, produktívabbak tudunk lenni feladataink elvégzésében. Az ergonómia az Ergomaster íróasztal esetében nem vonja maga után azt, hogy meg kell elégednünk egy megjelenésében kevésbé vonzó bútordarabbal, hiszen ennek az íróasztalnak a stílusa is megnyerő, klasszikusan elegáns, tehát időtálló.
Íróasztal mellett is egészségesen
Egy ergonómikus asztal megoldást jelenthet az íróasztal mellett végzett egész napos munka egészséget károsító hatásaira. Az, hogy naponta bármennyiszer válthatunk az ülő és álló tevékenységek között, nagy megkönnyebbülést jelent az ízületeknek, a hátnak, a gerincnek, az izomzatnak. Az Ergomaster még az akut panaszokat is képes enyhíteni, segítségével elkerülhetünk olyan tipikus irodai munka okozta problémákat, mint a hát-, derék- és nyakfájás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek. Munka közben rendszeres mozgást és a testhelyzet változtatását teszi lehetővé, serkenti a vérkeringést, még a kalóriaégetéshez is hozzájárul. Ha nem szenvedünk semmilyen panasztól, akkor is koncentráltabbak, hatékonyabbak leszünk az Ergomaster-rel végzett munka hatására.
A funkcionalitás és a stílus harmóniája
Mivel az íróasztal szerves részét képezi mindennapi életünknek, ezért alapvető, hogy funkcióját maradéktalanul be kell, hogy töltse, az pedig már csak ráadás, hogy mindezt stílusos megjelenéssel párosítva teszi.
Az Ergomaster valamennyi modellje esetében a funkcionalitásnak ugyanaz az elve érvényesül: hogy az asztallap magasságát gyorsan és fokozatoktól mentesen változtathatjuk ülő vagy álló pozíciónknak megfelelően vagy hajtókarral vagy elektromosan - modelltől függően.
Minden Ergomaster modellre jellemző az erős anyagok és a stabil szerkezet. A lábváz és az összekötő keret anyaga acél, együttes teherbírásuk maximum 100 kg. Az elektromosan működő Ergomaster modellek emelési sebessége 40 mm/s. A motor fokozatos indításának és leállításának köszönhetően az íróasztal magasságállítás közben sem rázkódik és nem használódik el.
A zökkenőmentes működésről 2 – egymással szinkronizált – motor gondoskodik, mikroprocesszoros vezérléssel, hőszenzorral ellátva.
Porszórt acél lábszerkezet, többféle színben: fehér, alumínium szín, antracit és fekete
Az Ergomaster íróasztalok többféle kivitelben készülnek. Különböző színek és méretek is rendelkezésünkre állnak belőle. Az Ergomaster íróasztal biztosan harmonizálni fog a helyiséggel, hiszen visszafogott és semleges színeivel - világosszürke, bükk-dekor - minden lakberendezési stílusban megtalálja a maga helyét.
Ergomaster - A legújabb generáció
Az elektromos magasságállítás kiegészíthető a memórafunkciós panellel, melyben négy memóriagombbal négy egyéni magasságbeállítás menthető el. Ezeket tetszés szerint bármikor módosíthatjuk is. Az íróasztal magasságát egyszerű gombnyomással lehet állítani. Az Ergomaster egyik különleges jellemzője az ütközésvédelem, mely automatikusan megállítja a mozgást, mikor azt érzékeli, hogy az íróasztal akadályba ütközött, felfelé vagy lefelé történő mozgás közben egyaránt.