Kreatív workshop és coaching
„Az élet vezérfonala a saját tapasztalataink folytonosan változó, egyre magasabb szintű megélése és értelmezése. Állandóan valamivé válás, valamivé fejlődés folyamatában vagyunk.” ― Carl R. Rogers
A mindennapokban, úgy otthon, mint a munkámban is ebben hiszek. Mindazoknak, akik hozzám fordulnak, abban segítek, hogy saját belső folyamataik mélyebb megértése által visszataláljanak belső egyensúlyukhoz, önazonosan tudjanak tervezni, hogy a célállítás nyomán a szív és a fej összhangban indulhasson el a megvalósítás és fejlődés útján. A coaching folyamatban ehhez igyekszem olyan érzelmi és szellemi síkon is biztonságos, elfogadó közeget teremteni, ahol szinte észrevétlenül történik a kiteljesedés felé irányuló pozitív, inspiráló belső átalakulás.
2020 februárja óta immár főállásban coachinggal foglalkozom egyéni folyamatok és kiscsoportos foglalkozások keretében. Módszereim között a számomra legkedvesebbek az NLP (Neuro-lingvisztikus programozás) gyakorlatai, a Wholeness folyamatok mély, transzformatív munkája, a Points of You® képkártyák kreatív, színes, intuitív világa, valamint ezen két módszer finom összehangolása csoportos coaching folyamatokban.
Folyamatos keresem a lehetőségeket önmagam fejlesztésére, tapasztalatszerzésre, megújulásra, amiből a környezetem és ügyfeleim számára is támogató alapot nyújthatok a saját útjukon.
Szakmai tapasztalatok, munkahelyek
- Kvalifikált Business Coach (2018-tól)
- Vertis Environmental Finance Ltd. (Budapest, 2018-2020)
- Professional Administration Group (Budapest 2017-2018)
- Morgan Stanley & Co. LLC (New York, 2013-2016)
- Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. (Budapest, 2009-2013)
Tanulmányok
- 2021. január. Andreas NLP Training - The Wholeness Work Haladó II. tréning
- 2020. december. Andreas NLP Training - The Wholeness Work Alaptréning
- 2020. július. Points of You® Certified Practitioner
- 2020. május. EFEB - HR képzés az alapoktól az aktualitásokig
- 2019. november. ICF által akkreditált NLP továbbképzés coachoknak.
- 2019. április. Points of You® Train the Trainer továbbképzési kurzus.
- 2017-2018. május. Coach School ICF által elfogadott Coach ACSTH (Approved Coach Specific Traning Hours) 130 órás képzés
- 2012. Hungarovox Stúdió: Írói és angol műfordítói kurzusok, Hungarovox Antológia 2012.
- 2001-2007 ELTE BTK – Történész és tanári diploma (Brit diplomácia és a Királyi Haditengerészet a napóleoni háborúk korában – Lord Nelson életrajza)
Amikor épp nem coachinggal foglalkozom? Szenvedélyem a hajózás és a természet szépségeinek felfedezése, különösen, ha tenger és óceán közelében tehetem ezt. A szabadság és a horizont végtelenségének ígérete számomra a mély belső utazás, önismeret, és a természet csodáinak végtelen lehetősége is egyben. A hajózás már egyetemista koromtól foglalkoztatott és boldog vagyok, hogy a vitorlázást aktívan is megtapasztalhatom, aminek hozadékaként a sportcoach irányvonalat is elkezdtem beépíteni fejlődési és szakmai utamba.
Elérhetőség:
E-mail: coachandsmile [kukac] gmail.com
Web: www.coachandsmile.com ; Facebook: https://www.facebook.com/coachandsmile/
Egyéni Coaching
Mi történik Veled az egyéni folyamatban, ha úgy érzed, Neked szól ez a lehetőség…
A Te egyéni, saját megoldásaidat keressünk, melyekhez eszközöket és keretet kapsz.
A folyamatban Te vagy fókuszban.
Célállítással – hatékonyan, tiszta, elérhető célokat tűzhetsz ki, körbejárjuk teljesen a valódi célod, ahol a szíved és az eszed is a helyén van, és amiben Te is jól érzed magad.
A Te tempódban haladunk, az általad kijelölt cél, jövő, felé.
Mindeközben…
- Fejlődhet az önismereted.
- Érzelmekkel, megélésekkel, érzetekkel és önreflexióval dolgozunk
- Hiedelmekkel, belső erőforrásokkal, és a gátló tényezők átformálásával, ha szükséges.
- NLP gyakorlatokkal segítjük a megértésed önmagad és mások irányába
- Fejlődhet a kommunikációd, ezáltal javulhatnak kapcsolataid és a helyzetfelismerésed.
- Mély tartalommal dolgozunk, nem a felszínt kaparásszuk.
- A Wholeness folyamatoknak köszönhetően egy teljesebb, harmonikusabb, szeretetteljes és békés állapotból élheted meg mindazt, ami veled történik, és ennek hatására hatékonyabban cselekedhetsz önmagadért.
- Olyan módszereket és eszközöket is elsajátíthatsz, amelyek segítenek könnyebben kezelni, megélni a mindennapi kihívásokat.
A coaching előnyei:
- {C}{C}
{C}{C}{C}{C}{C}{C}A jövő lehetőségeire fokuszál és nem a múlt hibáira.
- Elősegíti a kommunikációt.
- Növeli az önbizalmat és az önbecsülést.
- Belső motivációra építve növeli a teljesítőképességet és szélesíti a látókört.
- Segít feltérképezni a lehetőséget a karrier és a magánélet területén.
- Elősegíti a munka-magánélet egészséges egyensúlyát.
Technikai részletek:
- Időpontegyeztetés után egy bemutatkozó beszélgetés, egyeztetés a közös munka feltételeiről. Az első bevezető beszélgetés ingyenes, további alkalom megbeszélés szerint.
- Egy coaching ülés maximum 90 perc.
- A megcélzott fejlődési eredmény elérése után reflektív értékelés a folyamatról.
- Zárás, visszajelzés.
- Igény szerint új folyamatot is nyithatunk, ha szeretnéd folytatni a közös munkát egy új témával.
- Helyszín: jelenleg csak Zoom vagy Skype alkalmazáson keresztül online térben.
Team building - kiscsoportos workshopok Points of You® képkártyákkal
A teljes vagy félnapos workshopok alkalmával lehetőséged nyílik új szemszögből és mélyebben rátekintgetni a Téged és csapatodat foglalkoztató kérdésekre. A műhelymunka során Points of You® kártyákat használunk, melyek aktivizálják a téma és gondolkodásunk kreatív és intuitív oldalát is, ezzel segítve a mélyebb megértést és személyes tervek jövőbeli előkésztését. A jelen helyzeted megértése mellett, kreatív módon nyílik lehetőséged a pozitív élmények megerősítésére, erőforrásaid tudatosításra, felfedezésére, akcióterved elkészítésére. Minden workshopot akcióterv elkésztésével és reflektív összefoglalással zárunk. A foglalkozások során biztonságos, támogató környezetben dolgozhatsz önmagadon és a témán, amit magaddal hoztál.
A munka során klasszikus coaching, NLP és Points of You® módszertant használok. A Points of You® kártyák nyelve angol.
A kreatív workshop és coaching előnyei:
- A jövő lehetőségeire fokuszál és nem a múlt hibáira.
- Elősegíti a kommunikációt és a csapat összetartását.
- Növeli az önbizalmat és az önbecsülést.
- Belső motivációra építve növeli a teljesítőképességet és szélesíti a látókört.
- Segít feltérképezni a lehetőségeket a karrier és a magánélet területén.
- Inspirálja a kreativitást.
- Fejleszti az intuíciót és az önismeretet.
- Támogató környezetben dolgozhatod ki jövőtervedet.
- Használható, hatékony megoldásokat adhat a kezedbe, amiket már másnap gyakorlatban is elkezdhetsz megvalósítani.
Létszám: 4-6 fő
Helyszín: jelenleg csak Zoom alkalmazáson keresztül online.
Időtartam: 2-8 óra, tematikától függően
Témák:
- Iránytű ~ útkeresés, változások, célkitűzés, jövőkép; mindez az NLP (Neuro-lingvisztikus programozás) hatékony célkitűzési metódusával
- Női szerepek ~ nőiség, női szerepek és megélések, énkép, jövőkép, életterületek harmonizálása, munka-magánélet egyensúlya
- Magic Carpet ~ A téma valójában a szabad áramlat – bármit behozhatsz a folyamatba, amin dolgozni szeretnél személyes és szakmai fejlődésed irányába.
- Autentikus vezetés - értékek mentén, képekkel és NLP módszerekkel dolgozva fedezheted fel a benned rejlő karizmatikus vezetőt, azt az autentikus egyéniséget, akit az emberei rangjelzés nélkül is, őszinte elismeréssel tudnak követni.
- POY Akadémia L1 ~ Szakmai fejlődését szolgáló egésznapos tréning a Points of You® képkártyákról és módszertanáról, melynek végén nemzetközi tanúsítványt kapsz. Bővebb információ a képzésről
Az Iránytű, Női szerepek, Magic Carpet és Autentikus vezetés workshopok kiegészülnek a résztvevők számára egy egyéni utánkövető coaching üléssel.
Személyre, csapatra szabott workshopok egyedi ajánlat alapján is elérhetőek. További részletekért kérlek, keress elérhetőségeim valamelyikén.
Team building - kreatív workshop és coaching
„Az élet vezérfonala a saját tapasztalataink folytonosan változó, egyre magasabb szintű megélése és értelmezése. Állandóan valamivé válás, valamivé fejlődés folyamatában vagyunk.” ― Carl R. Rogers
|
Havasi Krisztina ügyvezető, kvalifikált business coach Kapcsolat: E-mail: coachandsmile@gmail.com Web: www.coachandsmile.com ; Facebook: https://www.facebook.com/coachandsmile/
|
A mindennapokban, úgy otthon, mint a munkámban is ebben hiszek. Mindazoknak, akik hozzám fordulnak, abban segítek, hogy saját belső folyamataik mélyebb megértése által visszataláljanak belső egyensúlyukhoz, önazonosan tudjanak tervezni, hogy a célállítás nyomán a szív és a fej összhangban indulhasson el a megvalósítás és fejlődés útján. A coaching folyamatban ehhez igyekszem olyan érzelmi és szellemi síkon is biztonságos, elfogadó közeget teremteni, ahol szinte észrevétlenül történik a kiteljesedés felé irányuló pozitív, inspiráló belső átalakulás.
Team building - kreatív workshopok Points of You® képkártyákkal /online is/
A teljes vagy félnapos workshopok alkalmával lehetőséged nyílik új szemszögből és mélyebben rátekintgetni a Téged és csapatodat foglalkoztató kérdésekre. A műhelymunka során Points of You® kártyákat használunk, melyek aktivizálják a téma és gondolkodásunk kreatív és intuitív oldalát is, ezzel segítve a mélyebb megértést és személyes tervek jövőbeli előkésztését. A jelen helyzeted megértése mellett, kreatív módon nyílik lehetőséged a pozitív élmények megerősítésére, erőforrásaid tudatosításra, felfedezésére, akcióterved elkészítésére. Minden workshopot akcióterv elkészítésével és reflektív összefoglalással zárunk. A foglalkozások során biztonságos, támogató környezetben dolgozhatsz önmagadon és a témán, amit magaddal hoztál.
A munka során klasszikus coaching, NLP és Points of You® módszertant használok. A Points of You® kártyák nyelve angol.
A kreatív workshop és coaching előnyei:
- A jövő lehetőségeire fókuszál és nem a múlt hibáira.